A fővárosban születtem, 1977-ben.
Már gyerekkoromban is az állatok és a természet felé húzott a szívem. Ekkor és emiatt tudatosult bennem, hogy ilyen jellegű pályát választok.
Lakótelepi lakásban laktunk a Családommal, de ennek ellenére sokféle állatfaj színesítette napjainkat: halak, kétéltűek, madarak, kis és nagyobb testű emlősök. Édesanyám megállapítása szerint éppen csak elefántunk nem volt még!
De mindannyiuk közül kiemelkedett, az első saját kutyám, az akkori kedvenc könyvem főszereplője, egy Lassie "hasonmás", egy blue-merle színű skót juhász kutya Lipták Völgyi Ajax!
Mellette sok kalandot éltünk át. Megismertük a pásztorkutyák nagyszerű jellemét, kivételes értelmi képességét, szívósságát. Nem utolsó sorban varázslatos eleganciája, nemessége is magával ragadott minket.
Közben teltek az évek és én egyre inkább az állatorvosi pálya felé orientálódtam.

Aztán, egy hirtelen tett első látogatás Sopron városában és a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen, (jelenleg már Nyugat-Magyarországi Egyetem) megpecsételte az életemet!

A "Hűség városában" leraktam a garast a laboratórium és az állatorvosi rendelő fehér falai helyett, a természet szabadsága mellett.

Ehhez a pályához azóta is hűséges vagyok, jelenleg is az erdőgazdálkodás - vadgazdálkodás - vadászat teszik teljessé az életemet. Szerencsés vagyok, mert elmondhatom, hogy munkám a hobbim is.

A soproni diákévek alatt döntöttem el, hogy mire az oklevél a kezemben lesz, mellé egy Társat is szeretnék, egy képzett vadászkutyát.

Ajax kutyánk a 14. évében járt, mikor 1999-ben - épp karácsony előtt - méltósággal, de sajnos elment tőlünk....
Új skót juhi szóba sem jöhetett és Szüleim kijelentették, majd ha a húgommal "kirepülünk a fészekből" akkor lesz saját kutyánk, mert Ajaxot pótolni nem lehet, nekik másik kutya nem kell!

De én kutyát akartam, egy vadászkutyát.......nagyon!!!

Olyan fajtát kerestem ami hasonlít rám, akivel passzolunk majd. Temperamentumos, szenvedélyes, saját elképzelésekkel és akarattal teli, ritka fajtát kerestem! Küllemileg is voltak feltételeim, Ajax mellett hozzászoktunk az eleganciához és a szépséghez!

Nagy testű kutya, hosszú szőrrel, nemes, büszke, elegáns megjelenés, ritka fajta. Így lett a megoldás:
a GORDON SZETTER!!!

A közös történetünk 2000 februárban kezdődött, a gödöllői Gor-Csa Kennelből származó ígéretes kannal Gor-Csa Comanche-al, akit hosszas keresgélés után találtam meg. Szerelem volt első látásra a találkozásunk.
Nagy terveim voltak Vele, - vadász, kiállítási, tenyésztési - de sajnos a sors közbeszólt.
Comanche fiatal korát balesetek és ezekből adódó műtétek tarkították. Időlegesen fel kellett adjam a céljaim egy részét. De az Ő okos, tanulékony, figyelmes természetéből adódóan a
vadászatra való képzése nem maradt el.

Mindenfelé mentünk együtt, a vízi munkában és az utánkeresésben nagyon jól teljesített, öröm volt az együttműködésünk.

Az élet úgy hozta, hogy Aradi Gyuri - a Gor-Csa Kennel tulajdonosa - felajánlotta, hogy választhatok magamnak egy kölyköt, abból az alomból amely történetesen Comanche féltestvére volt apai ágon (Ch.Triomfante van Monte di Angeli).

Szukát választottam. Ő lett Gor-Csa Igrain - IRA, aki 2001-ben érkezett hozzánk. IRA a vadászterületen töltötte fiatal korát, mellette megismerte a kiállítási szereplést is, de nem volt igazi showkutya, jobban érezte magát a ringen kívül. Igazi falkavezér típus, domináns szuka, őrző-védő szerepkörben is kamatoztatta tudását.

Közben ahogy teltek az évek egyre jobban fontolgattam egy kennel alapítását, hogy végre magam is megtapasztaljam, milyen öröm, de nagy felelősség is kiskutyákat vállalni, gazdikat választani és nyomon követni további sorsukat.

Nem akartam elkapkodni, igyekeztem kiválasztani IRA mellé a megfelelő párt, ami nem volt egyszerű, de végül Ch. Nice Ryver Boby "Báró" személyében megtaláltam!

A párosítás gyümölcseként 2008. március 19-én meg is születettek a kiskutyák, 5 gyönyörű kölyök, immár a saját nevem alatt, a Stirling Bridge Kennelben.

A kennelnév választásának története:

Mikor a kennel alapításának gondolata megfogalmazódott bennem, először a megfelelő nevet kellett megtalálnom.
Olyan nevet szerettem volna, mely méltán jelképezi a gordonok büszke, nemes, öntudatos, makacs jellemét és származásukra is visszautal.


Mivel a történelmet régóta nagyon kedvelem, ezért nem volt kérdés számomra, hogy a múltban kell keresgélnem.
Végül az öt Oscar díjat nyert egyik kedvenc filmem:
A rettenthetetlen (Braveheart) adta a győztes ötletet.

Kis történelmi áttekintés a név eredetéről:

A film főhőse a skót származású William Wallace aki 1297. szeptember 11-én a skót nép történelmében meghatározó győzelmet aratott a Stirling-hídi csatában.
Bár jelentős túlerőben volt az ellenfél, a skót hadak Wallace-szal, a kapitány személyében, megfutamították az angol sereget.
Surrey grófjának 300 lovasból és 10.000 gyalogosból álló kipróbált serege katasztrofális vereséget szenvedett, amikor megpróbált átkelni a folyó északi partjára.
Miután visszatért a Stirling-hídi csatából, Robert Bruce lovaggá ütötte és kinevezte Wallace-t a "Skót királyság védelmezőjévé és hadseregének vezetőjévé", innentől fogva Sir William Wallace-nek hívták. Címének jogossága vitatott, mivel Robert Bruce nem volt hivatalosan Skócia királya.
Sir William-et egészen 1305. augusztus 5-ig nem tudták elfogni, de akkor egy Edward-párti skót lovag az angol katonák kezére juttatta. Wallace-t Londonba vitték és felségárulás vádjával bíróság elé állították a Westminster Hallban, és bűnösnek nyilvánították.

1305. augusztus 23-án hajtották végre a kivégzést. Fejét a London Bridge-re tűzték fel, végtagjait különböző helyeken lógatták ki okulásul: az egyiket Newcastle-ben, a másikat Berwickben, a harmadikat Stirlingben és a negyediket a skóciai Perthben.

Jelenleg Smithfieldben, Wallace kivégzési helyének közelében a St. Bartholomew's Hospital falán egy dísztábla van, amit gyakran látogatnak skótok és más személyek is, emlékezve a hazafira, virágokat helyeznek el. A kardot, mely feltételezhetően Wallacé volt, sok éven át a Dumbarton kastélyban őrizték és most a Stirling közelében álló Wallace National Monumentben őrzik.