Közép-Európában, - így Magyarországon is - a mai napig a német vadászati kultúra hatásai érvényesülnek. Ez észrevehető a vadászkutya fajták kiválasztásában és azok munkájában is. A vadászok szívesen választják, azokat az un. "mindenes" vadászkutyákat, melyeknek tevékenységi körébe a feladatok szerteágazó megoldása tartozik.
A különböző vadfajokra való különféle vadászati módokat ez által egy kutya segítségével is gyakorolhatják. A szetterek, mint vadászkutyák az egész világon, de főleg az angol fennhatóság alá tartozó területeken elterjedtek. A kitenyésztésük célja eredetileg a vad megtalálása volt, de a lövés utáni munkára megtanítva, a kontinentális vizslákhoz hasonlóan, mindenes vadászkutyává is képezhetők.
A gordon szetterről szóló írásomban arra szeretnék rámutatni, hogy ezek a kutyák olyan pozitívumokkal rendelkeznek, ami lehetővé teszi azt, hogy a magyarországi vadászok is jobban megismerjék és hasznosítsák vadászati képességeiket. Régen elterjedt volt vadászok körében a mondás:

Gordon szetter FCI-Standard N° 6 / 28.10.2009. / GB

A szetterek FCI besorolása szerint a VII. fajtacsoportba, a vizslák csoportjába, ezen belül is az angol (brit) vizslák közé tartoznak. Jellegzetes feladatuk az apróvad megkeresése és szilárd állással való jelzése volt.

Standardadó ország:
Nagy-Britannia
Általános küllem:
Elegáns kutya, gyorsaságra utaló vonalak. Kiegyensúlyozott, málhás vadászlóhoz hasonlítható felépítés.
Teljes egészében szimmetrikus.
Jellegzetességek:
Intelligens, jó képességű és méltóságteljes.
Vérmérséklet:
Merész, nyílt, egyenletesen kedves.
Fej és koponya:
A fej inkább mély, mint széles, de az orrhátnál szélesebb, bizonyítva, hogy az agy részére bőven van hely. Koponya enyhén kerekded, legszélesebb a fülek között. Világosan kirajzolódó stop. Tarkóbúb és stop közötti távolság enyhén nagyobb, mint a stop és orr közötti távolság. Szeme felett és alatt száraz, pofák annyira keskenyek, hogy azt a fej száraz volta megengedi. Orrhát hosszú majdnem párhuzamos vonalú, sem hegyes, sem elkeskenyedő. Világosan kirajzolódó, nem lelógó ajkak. Orr nagy, széles orrlyukak nyitottak és feketék. Az arcorri rész mélysége kisebb, mint annak hossza.

Szem:
Sötétbarna, élénk. Sem nem mély, sem nem kidülledő, jól szemöldök alatt elhelyezkedve, érdeklődő, intelligens kifejezés keltve.
Fülek:
Közepes méretű, vékony. Alacsonyan tűzött, fejhez simuló.
Száj:
Állkapocs erőteljes, tökéletes, szabályos és teljes ollós harapással, vagyis a felső fogsor szorosan átfedi az alsó fogsort és az állkapocshoz képest négyszögben helyezkedik el.
Nyak:
Hosszú, száraz, ívelt, lebernyeg nélkül.
Mellső rész:
Lapocka hosszú, jól hátranyúló széles, lapos csonttal, marnál zárt, nem nehéz. Könyök mélyen elhelyezkedve, testhez zártan. Mellső lábak csontozata lapos, egyenes, erőteljes, egyenes lábközép.
Mellső mancsok:
Ovális, közelálló, jól ívelt lábujjakkal, közöttük dús szőrzet, húsos lábujjak, mély sarokpárnák.

Törzs:
Közepesen hosszú, mély mellkas, bordás dongásak. Hátulsó bordák mélyek. Széles, enyhén ívelt ágyék. Mellkas nem túl széles.
Hátulsó rész:
Csípőtől csánkig hosszú, széles, izmolt, csánktól sarokig rövid, erős térdek jól íveltek, egyenes csánkizülettől a talajig. Medence vízszinteshez közelít. Csánk egyenes.
Hátulsó mancsok:
Ovális, közelálló, jól ívelt lábujjakkal, közöttük dús szőrzet, húsos lábujjak, mély sarokpárnák.
Farok:
Egyenesen vagy enyhén félkör alakú, nem ér a csánk alá. Horizontálisan vagy hátvonal alatt hordja. Tőnél vastag, elvékonyodik igen vékonyra. Zászló a faroktő közelében kezdődik, hosszú, egyenes, vége felé rövidül.
Járás/ mozgás:
Egyenletes, szabad, szabályos, erőteljes hátsó tolóerővel.
Szőrzet:
Fejen, lábak elülső részén, fül végén rövid és finom, közepesen hosszú, lapos és test összes többi részén nem göndör és nem hullámos. Fülek felső részén a szőrzet hosszú és selymes, lábak hátulsó részén zászló hosszú, finom, lapos és egyenes, has alján a szőr elhúzódhat mellkasig és torokig. Amennyire csak lehet, nem göndör, nem hullámos.
Szín:
Mély, fényes szénfekete, rozsdásság nélkül, gesztenyebarna foltokkal, vagyis fényes vörösesbarna foltokkal. Lábujjakon fekete vonalak és fekete csík az állkapocs alatt megengedett. "Cserjegyek", két élesen körülhatárolt folt a szemek felett, 2 cm-nél (3/4 inch) nem nagyobb átmérővel. Pofa oldalán a cserjegy ne nyúljon túl orrtő felett, csíkhoz hasonló a világosan körülhatárolt folt a mellkason. A toroknál ezen kívül két nagy világosan körülhatárolt folt a mellkason. Hátsó lábak belső részén, lefelé nyúlva a térd elülső részén és kiszélesedve a hátsó lábak külső része felé csánktól lábujjakig. Elülső lábakon, egészen könyök hátsó részéig és a térdig vagy valamivel felette, elől. Végbélnyílás körül is. A mellkason nagyon kicsi fehér folt elfogadott. Semmiféle más szín nem megengedett.
Mérete:
Magasság: kanok 66 cm, a szukák 62 cm. Súly: kanok: 29.5 kg (65 lbs), szukák: 25.5 kg (56 lbs)
Hibák:
Az előző pontoktól való bármilyen eltérés hibának minősül, és a hiba súlyának pontos arányban kell lennie az eltérés mértékével, figyelembe véve a kutya életminőségére és arra a munkára való alkalmasságára való hatást, amelyre kitenyésztették.
Kizáró hibák:
- Agresszív vagy túl félénk.

Megjegyzés:
Hímnek, két, láthatóan normális heréje legyen, a herezacskóban elhelyezkedve.

A szetterek kialakulása és alkalmazási területük

A szetterek kialakulása akárcsak szinte valamennyi kutyafajtáé, eléggé bizonytalan. A legvalószínűbbnek látszik az a feltevés, hogy a spanyol örökösödési háború során kerültek a brit szigetekre. A legrégibb tenyésztett fajták közé tartoznak, kialakulásuktól kezdve madárvadászatra használták őket. Irodalmi adatok első ízben a XVI. sz.-ból tesznek említést a szetterekről. 1570-ben Dr. Johannes Caius könyvében latinul olvashatjuk: "Van egy kutyafajta, melyet szetternek neveznek. Igen alkalmas szárnyasok vadászására, a legkisebb zajt sem üti, sem nyelvével, sem mancsaival, amíg a vad nyomában van." Ezeket a nagytestű vadászkutyákat csak a legfelső rétegek tartották. Hódító Vilmos ideje óta vadászni és vadászkutyákat tartani csak engedéllyel lehetett. Egy másik irodalmi adat 1620-ból Gervaise Markham által írt könyvből való: " A vadász spánielnek létezik egy másik fajtája, amelyet szetternek neveznek, és amely nem különbözik tőle csak abban, hogy jobban nevelhető és engedelmesebb: vadászatkor hirtelen megáll, hasra fekszik és teljes csendben nyugodtan kúszik a vad felé."
Nevét a jellegzetes vadmegállási pózról, - mikor a kutya félig ülve, vagy majdnem fekve állja a vadat - kapta, "setting", ebből a szetter. Ez a reakció hosszas szelektálás hatására következett be. Ezek a magatartásformák eleinte, mint veleszületett tulajdonságok jelentkeztek, de a tenyésztés során tökéletesítették őket. A szetterek feladata az apróvad legfőképpen szárnyasvad vadászatának módosulásával megváltozott, hiszen más eljárást igényelt a kezdetben sólyommal, majd hálóval, később a lőfegyverrel való vadászat. A tűzfegyverek elterjedésével a hálós vadászat (tyrasszírozás) háttérbe szorult. Nőtt a vad elejtésének lehetősége és ez a vadászkutyák keresésének távolságát is megnövelte.

A gordon szetter története

A brit szigetek északi részén Skóciában alakult ki a fekete-cservörös szetter, amely a gordon szetter nevet kapta. Ezeket a kutyákat már a XVII. sz.-ban említették irodalmi adatok, kevésbé gyorsnak, ugyanakkor nagyon kitartónak tartották őket. Kialakulásának története Alexandernek Gordon IV. hercegének (1743-1827) nevéhez kapcsolódik, aki Banfshire-ban a Fochabers kastélyban élt. Eredete ugyanaz, mint a többi szetteré, különböző bozótos kutyák és setting dogok keveréke. A vad állásának tudományát a spanyol pointerrel való keresztezésnek köszönheti.

A herceg kutyái állítólag három-színűek voltak, csak ritkán feketék. Szavahihető leírások alapján Alexander 1800-1820 között komolyan foglalkozott e szetterek tenyésztésével, és főleg a kutyák munkaképességét fejlesztette. Programjához felhasználta egyik juhászának Maddy nevű collie szukáját, mely a fáma szerint igen jó vadászképességekkel rendelkezett, gyakran akkor is jól állta a hófajdokat, mikor a szetterek felhagytak a vadászattal. Ez a kutya egész másképp nézett ki, mint napjaink collie-ja, legtöbbször fekete-cser színű volt, kisebb-nagyobb fehér foltokkal. A kutyának az első alma 6 kölyökből állt, amelynek mindegyike három-színű, fekete-fehér-cser volt. Ezek a kutyák igen intelligens és könnyen tanítható felnőttekké váltak, a juhokat éppúgy őrizték, mint amilyen ügyesen szárnyasokra vadásztak.

/Ezzel a tulajdonságával kapcsolatban leírom a saját tapasztalatomat: az eset már majd 10 éve történt, fiatal gordonommal kint voltunk a vadászterületen, amikor én egy pillanatra nem figyeltem rá, s pár perc elteltével meglepődve tapasztaltam, hogy az arra haladó birkanyájnak új terelője lett, kutyám személyében. Olyan természetesen és jól dolgozott, a nyáj körül, hogy első ránézésre, messziről még én is pásztorkutyának véltem, s gyönyörködtem a munkájában./
Alexander halálával az állomány jelentősen leromlott és megcsappant, néhány évvel később azonban Richmond hercege a kastély átvételével újra felélesztette a fajtát.

A szetterek feladatai a kialakulásuk után

Az angol vizslákkal való vadászat, mint általában a vizslászat a nemesség körében volt elterjedt. Az apróvad vadászatokon szükség volt a vadat jelző kutyára. Eleinte solymászaton és hálós vadászatokon használták őket. Feladatuk: a vad keresése légszimattal, a vad jelzése, megállása, ráhúzás, utánhúzás és a vad felreppenésére, hasalás - voltak.
Az alacsony röptű solymászaton a szetter kereste a vadat, a nádasban, vagy a mezőn. Ez a vadászati forma elsősorban récére, lúdra, gémfélékre, fácánra, fogolyra, varjúra történt. Amint a vizsla állt, a kézen ülő lesapkázott madarat felreptették, és az levágta a kutya által parancsra felvert vadat.
Magasröptű solymászaton a sólymot vagy héját felengedték a magasba, hogy ott körözzön, és a kutya a madárral együtt keresett. A kutya által megtalált vadra a madár csapott le. Ez a forma elsősorban fogolyra, fürjre, fácánra és récére volt eredményes.
A másik vadászati forma a borítóhálós vadászat volt, melynek eredményeként a szetterek kitenyésztésre kerültek. Ezt a módszert fürjre, fogolyra használták. A kutya a mezőn cikk-cakkban, keresett, majd mikor szimatot fogott, megmerevedéssel jelezte a vadat, s lefeküdt előtte. Ekkor a madarászok szemből, óvatosan megközelítették a zsákmányt, s a hálót ráborították a vadra, s a jelző kutyára.
A sövényhálós vadászat alkalmával a többrétegű hálót alacsonyan a föld felszíne fölött feszítették ki, s a vadat, a háló felé haladva, a kutya széles ívben kereste. A cél az volt, hogy a madár ne rebbenjen fel, hanem ellábaljon a háló irányába, melynek sűrű szövésű részében esett csapdába. A hálóval vadászható volt a fogoly, fürj, fácán, esetenként erdei szalonka, de nyúl és vadréce is.
A magas hálós vadászat szisztémája ugyanez volt, de itt a háló magasságát, a fogni kívánt szárnyasvad repüléséhez igazították. Itt a cél az volt, hogy a kutya jó széllel haladva ráhúzzon a vadra, majd parancsra keltse fel azt.
A vízi vadászati forma során a szetter munkája a nádban, sásban való keresésre korlátozódott, de találat esetén elhozhatták a leesett vadat is. A kutyák nagy része, ezt örömmel meg is tette, mert megfelelő apportkészséggel és határtalan vízszeretettel rendelkeztek.

A "modern" gordonok és feladataik

Az évezred elején a szetternek eredeti tevékenységétől eltérően nagyon sokrétű feladatot kell végeznie ahhoz, hogy a vadászat során megállják helyüket, és korunk vadászai szívesen válasszák ezt a fajtát.
Feladatuk nem korlátozódhat kizárólag a mezei munkára, amire több száz évvel ezelőtt ki lettek tenyésztve, fel kell venniük a versenyt a kontinentális vizslák sokrétű munkájával. Ez a mindenes feladatok elvégzését követeli tőlük, mely a legtöbb állatra nagy feladatot ró. Megfelelő képzéssel azonban a szetterfajtákat, így a gordon szettert is, kiváló mindenes kutyákká képezhetjük.
A szetter orra legalább olyan jó, mint akármelyik kontinentális vizslafajtáé, hisz vérükben a szimat kutyák királya, a pointer vére csörgedez. Munkabírásuk, szenvedélyük hihetetlenül nagy, szünet nélkül kutatják a szagot, hogy vadat találjanak. A legtöbb szetter lételeme a víz, s ettől a befagyott vizek sem tántoríthatják el. Szívesen apportíroz, gyakorlással remek elhozóvá válik.
Sajnos azonban a modern világ mást is megkövetel ezektől a kutyáktól, mely manapság az elsődleges szempont a fajta tenyésztésében. Ez a show, a kiállítások világa, mely e nagyszerű vadászkutyákból legtöbbször kiállítási "darabot" csinál. Ezáltal a fajta jellegzetességei, régi tulajdonságai a feledés homályába vesznek. Angliában kb. 50 évvel ezelőtt vált szét a két típus, a show és a munka vonalak tenyésztése, s a világon máshol is ebbe az irányba halad a fajta jövője.
A cél az lenne, hogy a két vonalat oly módon ötvözzük, hogy a standardet megközelítő küllemű, - tökéletes kutya nincs - és egyúttal kiváló munkaképességekkel rendelkező kutyát kapjunk, amelyre a későbbiekben is mindannyian büszkék lehetünk

A gordon szetter jelleme

A gordon büszke, nemes külseje, merész tekintete egy érzékeny és kedves belsőt takar. Rendkívül temperamentumos fajta, szeret vezéregyéniség lenni a kutyatársaságokban és ehhez megvan a kellő ereje is.
Kiképzése során az erőszakot nehezen tűri, ha jó kezekben van, elegendő a gazda ráhatása, hogy intelligenciáját kihívások elé állítsuk. A túl durva bánásmód megtöri természetét, előfordul, hogy az ellenkezőjét érjük el általa.
Sok esetben szeret önállóan dönteni, hamar talál megoldást az új szituációkban, kíváncsi természete az új dolgok felderítésére ösztönzi. A munkában kitartó és szenvedélyes, nagy teherbírású fajta, mely szépségével, nemes eleganciájával, érdekes, minden új dolog iránt érdeklődő természetével a nem vadász és kutyás közegben is számos csodálóval rendelkezik. Mi és a gordonok pont egymásra találtunk, nálunk ez életre szóló kapcsolat lett.

A tenyésztők szerepe a szetter fenntartásában

A tenyésztők munkája a fajta fenntartásában alapvető fontosságú.
Az egyik tenyésztői cél - melynek alapján első ránézésre is azonosítható a fajta - a látványos fenotipus rögzítése, de legalább ilyen fontos kell, hogy legyen a genetikailag átöröklődő belső tulajdonságok fenntartása is.
A mai tenyésztők munkája sajnos eltolódott a küllemi tulajdonságok hangsúlyozása felé, szebbnél szebb szettereket importálnak nem kevés áldozat árán, viszont kutyáik használati tulajdonságaival, temperamentumával, vadászszenvedélyével nincsenek tisztában. Ezeket a kutyákat tenyésztésbe véve és generációkon át favorizálva, sok olyan kutya kerül gazdához, melyeknek életük során még alkalma sem nyílik egy mezőn keresni, vagy vadmegálláshoz jutni.

Az 1900-as évek elején még Magyarországon is népszerű és sokat használt angol vizslák (pointer, szetterek) mára kezdenek teljesen eltűnni a vadászatokról. A tenyésztés önzősége során a vadászokban és a kevésbé hozzáértőkben kialakult egy - nem minden esetben szilárd alapokon nyugvó - negatív kép, mely a fajtákat jellemzi: nem bírják a lövés hangját, mert gyenge idegrendszerűek, nem mennek a vízbe, mert nem volt lehetőségük megismerni, nem apportíroznak, mert nem a megfelelő munkát végezték velük.

Befejezés

"Sok vadász úgy képzeli, hogy a vadászkutya már úgy van teremtve - csak ki kell vele menni vadászni és az embernek még a gondolatait is eltalálja.
Ezért ér azután sok vadászt keserű csalódás, és ezért megy el a kedve a vadászkutyától. Bizony a vadászkutyához érteni kell! A vadászkutyával való bánás is egy külön tudomány, amelyet el kell sajátítani.
A vadászkutya csak akkor szolgálhat segítségével, ha ismerjük képességeit, tulajdonságait, hajlamait, ha tudjuk, hogyan bánjunk vele, ha tudjuk azt, miképpen vadásszunk vele különféle terepeken, különböző vadra." (Felix E.: Az apróvad vadászata vizslával, 1948)

A problémák megoldásában a magyar vadásztársadalom ugyanolyan szerepet kell, hogy kapjon, mint a ma Magyarországon szetterekkel foglalkozó tenyésztők. A felelősség e két csoport kezében van, még nem késő élni a lehetőséggel!
Egyéniség és ízlés kérdése, hogy ki milyen kutyát választ társul magának a vadászathoz. A szetterek azonban rabul ejtik mindazon emberek - nemcsak vadászok - szívét, akik valaha látták őket a mezőn fáradhatatlanul dolgozni, és keresés közben szoborrá merevedni. A látottak, - a kutyák nemessége- örök emlékként maradnak meg szívükben.